HMÉvente csaknem egymilliárd forint veszteséget termelt az államnak a Honvédelmi Minisztérium három kiemelt üdülője; az erdőberényi, a bujáki és a hajdúszoboszlói szálláshelyeket ezért az idei szezontól megpróbálják piaci alapon működtetni és nyereségessé tenni. Ez olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.

Karácsony GergelyLMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének csütörtöki elnökségi ülésén elhangzott szavaival mélyen megsértette a magyar nemzetet.

Augusztus közepén vádat emelhetnek a Honvédelmi Minisztérium egykori médiacége, a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. korrupciógyanús szerződéseinek ügyében. Erről írta szombati számában a Magyar Nemzet.

euro faHatszázmillió forintot különít el a génkezelt vetőmaggal szennyezett kukoricát vétlenül elvető gazdálkodók kártalanítására a kormány. Így értesült a Magyar Nemzet.

gyógyszerekAz új büntető törvénykönyv alapján három évig terjedő börtönt kaphatnak a hamis egészségügyi termékek gyártói, illetve forgalmazói. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület üdvözli a jogszabályi változást, mert Magyarországon sokan vásárolnak illegális gyógykészítményeket, amelyek súlyos egészségkárosodást, esetleg halált is okozhatnak. Erről írt a Magyar Nemzet szerdán.

keleti nyitásHárommilliárd forintot kér a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi költségvetésből a keleti gazdasági kapcsolatok fejlődését szolgáló kereskedőházak rendszeréhez, amelynek központi szervezete és az első, azerbajdzsáni kirendeltsége a tárca reményei szerint már ősszel létrejöhet. Ezt írta a Magyar Nemzet hétfőn.

Az Egymásért alapítványon keresztüli pénzlenyúló "hálózat" nem működhetett volna a polgári elhárítás akkori vezetőinek jóváhagyása és a nagypolitika tudta nélkül. A Magyar Nemzet szerint erről vallott Földesi-Szabó László, az alapítvány csempészet és sikkasztás vádjával 2010 decemberében első fokon hétéves szabadságvesztésre ítélt volt vezetője.

vesztegetésLetartóztatták az elmúlt héten Ausztriából kiadott Jakubinyi Róbertet, akit a Központi Nyomozó Főügyészség az Egymásért alapítvány volt vezetője, Földesi-Szabó László vallomásai alapján vesztegetéssel gyanúsított meg. Erről írt keddi számában a Magyar Nemzet.

viszik a házatAmíg érdekeltté lehet tenni a végrehajtót a hitelek bedőlésében, addig nem lesz változás a kilakoltatásoknál.