November 7-én kezdődött a 3-as metró középső, Lehel tér és Nagyvárad tér közötti szakaszának felújítása. A Közlekedési Múzeum szakemberei, a két korábbi szakasz lezárásakor megszokott gyakorlathoz hasonlóan, a BKV-val együttműködve számos értékes műtárgyat, az utasok emlékezetében szimbolikusként megmaradó elemeket mentettek meg.

Útszűkületek, időszakos sávlezárások és forgalomterelések lesznek június 29. és július 10. között a Nagyvárad tér és a Kálvin tér között, mert előkészítik az M3 metró felújításának következő szakaszát

A vonatok vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi, a Budapesti Közlekedési Központ járatai vasárnap a munkaszüneti, hétfőn a szombati, kedden pedig az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elfogadhatónak tartja, hogy ferdepályás liftekkel biztosítsák a mozgáskorlátozott emberek közlekedését az M3-as metró azon megállóiban, amelyekben a feltételek nem adottak hagyományos liftek kiépítésére.