Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a fõváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál 2019. október 23-án, fotó: Kovács Tamás/MTI (archív)

Mozgásteret követel a III. kerületi önkormányzat az új lakóparkoknál okozott közlekedési káosz megoldására.

Idén az első fél évben 3083 új lakás épült, 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 5581 volt, 39 százalékkal több a 2014. január-júniusinál.

Kiválasztották az első 20 családot, amely hamarosan beköltözhet új otthonába az ócsai lakóparkban. Erről tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-t.