Konzorciumban nyert útépítésre vonatkozó közbeszerzési pályázatot a Közgép a Strabaggal, az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A hamarosan elkészülő új közbeszerzési törvényjavaslat szerint előnyben részesülnének azok a vállalkozások, ahol a megváltozott munkaképességű, illetve a fogyatékos munkavállalók aránya meghaladja a cég alkalmazottainak felét.

fedezetkezelőTeljes körűen visszavezetné az építési piacra a közbeszerzésből egyszer már kiiktatott építtetői fedezetkezelőt a belügyminisztérium egy előterjesztése. Ezt írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

országmarketingA Magyar Turizmus Zrt., a bel- illetve külföldi kommunikációs és marketing feladatokra kiírt két gyorsított tárgyalásos közbeszerzését az I.M.G. Inter Media Group Kft. illetve a Mediaedge:cia Hungary Kft. nyerte. A két feladat nettó értéke meghaladja a 3 milliárd forintot. Ez derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

Duna töltésA Duna Tolna megyei szakaszának töltésfejlesztési munkáira az Országos Vízügyi Főigazgatóságnál kiírt nyílt tendert nettó 3,4 milliárd forintos ajánlatával a CD Konzorcium nyerte el. Az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

BUBIA "Bubi" névre keresztelt fővárosi kerékpár-kölcsönzési rendszerhez szükséges közbeszerzési ajánlattételi felhívás várhatóan a nyáron megjelenik, a fejlesztés a tervek szerint halad, jövő nyár végétől lehet majd kölcsönbiciklivel szelni a várost. Ezt írta a Napi Gazdaság szerdán.

A CITY TOUR Hop on Hop off Kft. nyerte meg a Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit  Kft. - "hop on hop off" szolgáltatásra kiírt nyílt közbeszerzését, amelyben nettó 200 millió forintos becsült költség szerepelt, a nyertes ajánlattevő nettó 125,9 millió forintért vállalta a szolgáltatást. Az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.