Kovács László

Értetlenül áll Kovács László, a szocialisták korábbi elnöke Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester azon kijelentése előtt, amelyben "rettenetes képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket, Hack Péter korábbi szabaddemokrata politikus pedig felháborítónak tartja a megjegyezést.

Kovács LászlóAz egykori szocialista külügyminiszter és uniós biztos szerint az Orbán-kormány tevékenysége véget vetett a magyar külpolitika több évtizedes sikertörténetének, s az ország mára példátlanul elszigetelődött az Európai Unióban.

Kovács LászlóKovács László MSZP-s országgyűlési képviselő úgy látja, az Orbán-kormány tudatosan és provokatív módon sérti meg az európai normákat. A volt külügyminiszter szerint az uniós intézményeknek és a többi tagállam kormányainak a felelőssége, hogy a demokráciát korlátozó tagállami törekvésekkel szembeforduljon, és ezt nem gátolhatja a pártcsaládokon belüli szolidaritás.