illusztráció

Több mint 620 millió forintos beruházással négy új 12 fős családotthon épül fel 2021 végéig Kőszegen, "kitagolva" azt a korszerűtlen körülmények között lévő gyermekvédelmi intézményt, amely jelenleg a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Intézmény falai között működik.

Átadták szombaton délelőtt Kőszeg város felújított piacterét, amely a "Városmajor környezettudatos rehabilitációja" elnevezésű több mint 443 millió forint értékű projekt részeként a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretében uniós, hazai és önkormányzati forrás felhasználásával valósult meg.
illusztráció, fotó: pixabay.com

A felnőttek logopédiai ellátásának fejlesztését szorgalmazta a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének elnöke egy pénteki kőszegi regionális szakmai tanácskozás előtt.

Több mint 360 millió forintos beruházással, európai uniós pályázati forrás felhasználásával és jelentős állami támogatással épült fel Kőszegen az egészségház, amelyet pénteken adtak át ünnepélyes keretek között.
a kivégzett aradi vértanúk

aradi vértanúkAz aradi vértanúk október 6-i emléknapja alkalmából már pénteken országszerte megemlékezéseket tartanak.

fotó: Varga György/MTIA személyi jövedelemadót (szja) és a társasági nyereségadót is tovább szeretné csökkenteni a miniszterelnök; Orbán Viktor szombaton Kőszegen, a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvényen beszélt szándékáról.