Depressziót felismerő, a felhasználók fizikai állapotának változását követő és a szükséges orvosi bejelentkezésre is használható telefonos alkalmazást fejleszt egy kínai kórház.

A lappangási időket figyelembe véve már nem várhatók újabb megbetegedések a lépfenefertőzés miatt Tiszafüreden vagy a környező településeken.

Tizenöt embert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy részt vett vasárnap reggel a gyáli piacon a többek sérülésével járó tömegverekedésben. Szabadlábon hagyásuk mellett garázdaság miatt indult eljárás ellenük.

Hét embert vittek kórházba vasárnap reggel Gyálról, miután két csoport összeverekedett a helyi piacon.

Három ember került kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt csütörtökön Budapesten. A lakásban jelzett a szén-monoxid-érzékelő, így a nőnek és gyermekeinek sikerült még időben kimenekülniük.