A Széchenyi Kártya Program fennállásának legeredményesebb évét zárta 2016-ban, amikor az elmúlt 15 év legmagasabb hitelkihelyezése valósult meg mintegy 180 milliárd forint értékben.

Ahhoz, hogy a foglalkoztatás 80-90 százalékát adó kkv-szektor fejlődhessen Magyarországon, az adócsökkentő gazdaságpolitika mellett arra is szükség van, hogy maguk a kis- és középvállalkozások keressék a világgazdasághoz kapcsolódás lehetőségeit.

Több ezer milliárd forint uniós támogatás érkezik idén a magyar gazdaságba, elsősorban a kis- és középvállalati szektorba, de ettől függetlenül is élénkül a beruházási kedv, várhatóan erős évre számíthat a vállalati szféra.

Gyakorlati segítséget nyújt a K&H Bank a kis- és középvállalkozásoknak a lakossági igényeket felmérő programjával.

Idén első alkalommal adták át Az év felelős foglalkoztatója elismeréseket mikro- és kisvállalkozások, közép- és nagyvállalkozások, illetve a közszféra szervezetei számára.

útbaigazítóKis- és középvállalkozások ügyvezetője elnevezéssel indul szakképzés a nemzetgazdasági tárca irányításával működő szakképzési központokban.