Az Orbán-kormány huszonhat hónap alatt huszonhat új adót vezetett be. Ezt mondta az MSZP szóvivője kedden.

kkvkTovább javultak a második negyedévben a magyar kis- és középvállalati szektor várakozásai. Ugyanakkor a cégvezetők nagy része még így sem vár a következő 6 hónapban jelentős változást, tehát továbbra is elsősorban a kivárás jellemzi a cégeket.

hitelezőA korábban tervezett 400 helyett 141 hitelt tud kihelyezni a szegények vállalkozását segítő kísérleti program. A Kiútprogram keretében összesen 71,5 millió forint szociális mikrohitelt helyeznek ki júliusig fedezet nélkül. Ezt írta a Világgazdaság szerdán.

igenA kutatás-fejlesztési tevékenységet befolyásoló tényezők közül Magyarországon a szabályozói környezet kiszámíthatóságát tartják a legfontosabbnak a cégek, ezt követi a támogatások mértéke a Deloitte Zrt. vállalati jelentése szerint. 

Dolgozók Békés megyében 67 kis- és közepes vállalkozás 687,4 millió forintot nyert foglalkoztatás bővítésre és munkahelymegőrzésre a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból, a nyertes pályázóknak személyesen adta át az értesítést a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője, Erdős Norbert és a megyei munkaügyi központ igazgatója, Nagy Ágnes csütörtökön Békéscsabán.

túlélés a tétA hazai vállalkozók elhúzódó stagnálásra számítanak. Az ehhez való alkalmazkodás, a kivárás, a túlélésre berendezkedés jelei olvashatók ki a Magyar Fejlesztési Bank tavaszi felméréséből.

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy módosítsa a távközlési adó szabályait és mentesítse az új adónem alól a magánembereket és a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), ezzel párhuzamosan pedig a multinacionális cégeknél emelje meg az adó mértékét. Erről beszélt pénteken Z. Kárpát Dániel.

Sok üzletember A következő egy évben nem várható lényeges elmozdulás a magyar kis- és középvállalkozások foglalkoztatottsági mutatóiban. Sem jelentős létszámbővítést, sem elbocsátásokat nem terveznek, de a vállalatok méretével arányosan javulnak az elhelyezkedési lehetőségek is. Ez áll a K&H MTI-nek eljuttatott felmérésében.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkebefektetőként 120 millió forinttal segítette egy egészségturisztikai szempontból is jelentős beruházás, a Fabian Anti-Aging Clinic megvalósulását.