Ujhelyi István, fotó: mszp.hu (archív)

Ujhelyi istván, az MSZP Európai Parlamenti képviselője kedden arról írt, hogy egymilliárd forintot költ a kormány az úgynevezett „külhoni magyar gyermekek éve” programsorozatra, de ebből a pénzből elsősorban „külhoni magyar vállalkozók, egyházi és civilszervezetek” részesülnek majd.

Azt írták, szimbolikus, hogy Orbán Viktor tegnap elmondott beszédében egy virágzó és jól működő országot vizionált, amire máris cáfolatot ad egy ma megjelent kutatás, miszerint folyamatosan növekszik a teljes egyetemi képzésben részt vevő külföldön tanuló magyar diákok száma.

Tavaly nem vándoroltak ki olyan sokan az országból, mint a korábbi években, de továbbra is sok fiatal keresi a boldogulását külföldön.

Kiterjeszti a kivándorlásról Retúr néven indított internetes konzultációját az LMP, a külföldön élő magyarok véleménye mellett az itthoniak válaszait is várják.