A vállalkozások és a kereskedők egy egyszerű regisztrációval bekerülhetnek abba a nyilvántartásba, ahonnan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiválasztja a végrehajtási eljárásaiban közreműködő szervezeteket, kereskedőket.

Jogerősen öt év börtönnel, illetve hét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden jogerősen egy kecskeméti nőt és egy férfit, akik marihuánát, speedet és kokaint értékesítettek az alföldi városban.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki azzal bízta meg egy ismerősét, hogy a gyomrában csempésszen jelentős mennyiségű kokaint Magyarországra. Ezt közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Az előzetes számítások szerint decemberben 3-4 százalékkal nőhet az áruházi költés, 775-785 milliárd forintot fordíthatnak a vásárlók élelmiszerekre és különböző iparcikkekre, az üzemanyagot nem számolva. Ezt közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerdán.