A Demokratikus Koalíció szerint a vasárnapi, a Normafa jövőjéről szóló érvénytelen népszavazás azt jelzi, hogy a hegyvidéki polgárok kevesebb, mint negyede támogatja Pokorni Zoltán polgármestert.

A Demokratikus Koalíció az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását kezdeményezi, hogy a testületet vezető Németh Zsolt ott számoljon be arról, ki az a négy vagy öt ember, akit tudomása szerint kitiltottak az Egyesült Államokból.

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Fidesz frakcióvezetőjének hétfőn bejelentett törvényjavaslata futni hagyná a brókerbotrány felelőseit, mert megfeledkezik a pénzintézeteket ellenőrző hatóságok vezetőiről és a konkrét vizsgálatokat végző felügyeleti munkatársakról.

A Demokratikus Koalíció szerint a 2010-es kormányváltás után indokolatlanul nagyarányú tisztogatásokra került sor a Külügyminisztériumban és példátlan módon megnőtt a tapasztalatlan, politikai kinevezettek száma.

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a budapestiek a legnagyobb vesztesei az Alkotmánybíróság hétfői döntésének, amelyik egy részletszabály kivételével alkotmányosnak minősítette a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályait.

Megsértette Áder János köztársasági elnök jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát Kerék-Bárczy Szabolcs.

A Demokratikus Koalíció arra emlékezik, hogy huszonhárom éve, a mai napon hagyta el az utolsó megszálló szovjet katona Magyarország területét és 1991-ben valóra vált a demokraták negyvenhét éves álma: hazánk függetlenné vált.