Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, utódja Vári Attila lehet, aki vállalta a jelöltséget.

Kemény DénesKemény Dénes, az év végéig hivatalban levő szövetségi kapitány nyilvánosságra hozta a magyar férfi vízilabda-válogatott két idei Világliga-mérkőzésére meghívott játékosok listáját, amelyet már lehetséges utódjával, a korábban mellette segédkező Benedek Tiborral konzultálva alakított ki.

Kemény DénesŐsszel dőlhet el, folytatja-e munkáját januártól Kemény Dénes, a londoni olimpián ötödik helyen végző magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A legidősebb magyar olimpiai bajnok képesnek tartja a férfi vízilabda-válogatottat ara, hogy megszakítás nélkül negyedszerre is ötkarikás aranyérmet nyerjen.

fotó: Kovács Tamás/MTIJavított a magyar férfi vízilabda-válogatott a londoni olimpián: két vereség után, a 3. fordulóban Kemény Dénes címvédő együttese gólzáporos mérkőzésen két találattal legyőzte szerdán a román csapatot.