A Széchenyi Kártya Program keretében a 2002-es indulástól idén március végéig 408 000 hiteligényt fogadtak be, a létrejött hitelügyletek száma már több mint 305 000 a szerződött hitelösszeg pedig elérte a 2450 milliárd forintot.

A Széchenyi Kártya Program fennállásának legeredményesebb évét zárta 2016-ban, amikor az elmúlt 15 év legmagasabb hitelkihelyezése valósult meg mintegy 180 milliárd forint értékben.

Több ezer milliárd forint uniós támogatás érkezik idén a magyar gazdaságba, elsősorban a kis- és középvállalati szektorba, de ettől függetlenül is élénkül a beruházási kedv, várhatóan erős évre számíthat a vállalati szféra.