Vasárnapig várják a középiskolás diáklányok jelentkezését az idén április 24-én megrendezendő Lányok napjára, amelyen közel 3 000 vállalkozó kedvű lányt országszerte 70 program vár 43 hazai és nemzetközi vállalatnál, 10 egyetemen és 5 kutatóintézetben.

Április 7-ig már 20 130-an regisztráltak a diplomamentő programra, és mivel naponta több száz regisztrációt kezdeményeznek az érdeklődők, április 14-ig meghosszabbították az előjelentkezést. Ezt közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI érdeklődésére.

A középfokú felvételi eljárásban március 17-én és 18-án van lehetőség a jelentkezések módosítására, új intézményt azonban nem lehet megjelölni. Erre hívta fel a figyelmet az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghosszabbították a budapesti Startup Tavasz 2014 programsorozat keretében rendezendő startup verseny jelentkezési határidejét.