Iránnak sürgősen megnyugtató lépéseket kell tennie atomprogramjával kapcsolatban. Erről beszélt Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön az ENSZ székhelyén újságíróknak, miután a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország tanácskozást tartott az iráni atomügyben.

Az Egyesült Államok visszataszítónak és agresszívnak nevezte hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök Izraellel kapcsolatos aznapi nyilatkozatát.

Irak pénzintézeti tranzakciókkal és olajcsempészéssel segít Iránnak kivédeni a gazdasági szankciókat, amelyeket atomprogramja miatt vetettek ki rá. Ezt írta vasárnap a The New York Times című amerikai lap.

Irán segítene SzíriánakA térség többi országával együtt Irán kész szerepet vállalni abban, hogy megpróbáljon párbeszédet teremteni a szíriai kormány és ellenzéke között. Ezt mondta az iráni külügyi szóvivő.

Irán legfőbb vallási vezetője szerint az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei csupán saját problémáikról igyekeznek elterelni a figyelmet azzal, hogy Teheránt nukleáris fegyverkezéssel vádolják. Ali Hamenei ajatollah Izraelt országa első számú ellenségének nevezte.

Teherán kész lenne tárgyalni az urán 20 százalékos szintre dúsítását szolgáló programjáról, ha a Nyugat elismerné, hogy joga van ehhez békés célok érdekében. Ezt mondták vasárnap az iráni külügyminisztériumban.

fotó: Burger Barna/Miniszterelnökség/MTIA Európa védelmére szánt rakétapajzs első fázisának létrehozásáról, az "okos védelem" bevezetéséről és arról döntöttek vasárnap chicagói csúcstalálkozójukon a NATO-tagállamok vezetői, hogy a francia erők idő előtti hazarendelése ellenére tartják magukat az afganisztáni csapatkivonás eredeti ütemtervéhez.

Teheránban azt remélik, sikerül megállapodásra jutni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel a szervezet japán főigazgatójának hétfői látogatásán. A vasárnapi iráni sajtó Ali Akbar Szálehit idézte, az iszlám köztársaság külügyminiszterét. Az iráni parlament közben fölszólította a nagyhatalmakat, hogy ismerjék el, az iszlám köztársaságnak joga van a nukleáris energiához, és legyenek együttműködők.