Óriási üdvrivalgás fogadta az angol világsztárt, amikor színpadra lépett nyár végi budapesti koncertjén. A 46 éves Samantha Fox ma is elképesztően jól néz ki, a hangja meg talán még jobb is, mint a nyolcvanas években, amikor egy csapásra meghódította a világot az I Only Wanna Be With You dalával.

MTI fotó: Kallos BeaHárom generáció, nagymama, anya és lánya történetét meséli el a rendszerváltás körüli korszakba ágyazva a Titanic Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő Viktoria című bemutatkozó rendezésében a bolgár Maya Vitkova.

MTI fotó: Kovács AttilaA Magyar Liberális Párt (MLP) úgy készül, hogy az áprilisi választás után három fővel önálló frakciót alakít majd a parlamentben. Ezt mondta a szervezet vezetője az MTI-nek adott interjújában.

Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában. A miniszterelnök szerint az új oktatási rendszert 2013-ban kell bejáratni, gördülékennyé tenni. Szólt arról is, hogy jövőre már gazdasági növekedésben lehet reménykedni, és jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet.