Aladdin, Noir Színház, fotó: Juhász Éva

Békéscsabán szerezte meg színész tanulmányait, de úgy gondolta szerencsét próbál Budapesten is. A nagyvárosi karriere Aladdin főszerepeként indult a Noir Színházban, amelyet folyamatosan további színházi szerepek követtek. Mára jó néhány napi sorozatban is megcsillogtathatta tehetségét.
Szalay Bence

2017-ben álomkarrierbe kezdett a Viszkis című film főszerepével. Azóta tévésorozatokban és show műsorokban is megmutatta tehetségét. Budapesten kívül Veszprémben és Nyíregyházán is számos alkalommal láthatták színpadon a nézők. Nincs megállás, hamarosan újra láthatjuk a Mellékhatás és az Apatigris című sorozatokban.
Orbán Viktor (archív)

A miniszterelnök azt mondta a Magyar Idők hétfői számában megjelent karácsonyi interjúban, hogy Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni.

A Föld és az emberiség jövőjével kapcsolatos aggodalmait osztotta meg 75. születésnapja alkalmából a BBC-nek adott interjújában Stephen Hawking elméleti fizikus, a világ egyik leghíresebb tudósa.

Nacsa Tamás, művésznevén DJ Tomes még csak 17 éves, de mindössze néhány hónap alatt nagy eredményeket ért el. Megnyert egy világhírű DJ versenyt, és hét száma már megjelent kiadóknál. Az electro house, minimal és techno műfajokat képviseli.