Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond beiktatási ünnepségén a budapesti Szent György téren 2024. március 10-én. Mellette Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegédje, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Erről beszélt ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, miután az államfőt vasárnap beiktatták hivatalába.

A Századvég jogi szakértője úgy látja, nem összeegyeztethető az alapszerződéssel az uniós csúcsjelölti rendszer, amivel az Európai Parlament szeretné magának tulajdonítani a jogot az Európai Bizottság elnöki pozíciójának betöltésére, illetve az elnök személyének meghatározására.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint bizonytalan a vasárnapi bevándorlással foglalkozó uniós minicsúcson megfogalmazott új irány, amely külső platformok és tranzitzónák kijelölését szorgalmazza.