Harangozó Tamás

Az MSZP szerint a jelenlegi protokoll nem alkalmas arra, hogy megállítsák Magyarországon a koronavírus terjedését, tömeges vizsgálatokra lenne szükség a fertőzések elkerülése érdekében.
Harangozó Tamás

A szocialisták azzal foglalkoznak, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentése szerint Magyarországon folytatták le a legtöbb vizsgálatot az egész unióban 2018-ban, amelynek eredményeként a 2014 és 2018 közötti uniós támogatások egy részét, súlyos milliárdokat vissza kell fizetnie hazánknak az Orbán-kormány korrupt ügyletei miatt.

Az MSZP szerint jelentős előrelépés, hogy az Európai Bizottság most már az olaszországi és a görögországi helyzettel azonos súlyú problémaként kezeli a menekültválság miatt Magyarországra nehezedő nyomást, de a szocialisták szerint azonnali intézkedésekre, a többi között a dublini rendelet felülvizsgálatára is szükség van.

Az MSZP szerint nem a menekülőket, az embercsempészeket kell büntetni. Így reagált a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján elhangzottakra Harangozó Tamás, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke.