A Fidesz véleménye szerint Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció csütörtökön egyértelművé tette, hogy már nem csak beengednének minden bevándorlót az országba, de azt is támogatják, hogy a kötelező kvótával egy szegednyi bevándorlót telepítsenek be Magyarországra.

Újra kell teremteni a jövő Magyarországának vízióját hordozó, kormányzóképes, demokratikus, polgári magyar baloldalt.

Minden nemzetközi normát és emberiességi szabályt megsért a kormány a határzárral. Ezt mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Röszkén, a Szeged-Szabadka vasútvonal belépési pontjánál található vagonzárnál kedden, sajtótájékoztatón.

Magyarázatot vár a Fidesz a szocialista Gőgös Zoltántól, Tóbiás József MSZP-elnöktől és Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnöktől a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületnek 2008-ban kiutalt félmilliárd forintos támogatás ügyében.

A 90 éves Vitányi Iván szerint "Európát kell erősítenünk, mert nincs más út". A baloldali politikus, társadalomtudós születésnapja alkalmából tartott pénteki, budapesti ünnepségen párttársa, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök azt mondta, a baloldal nincs válságban, a baj az, hogy abszolút viszonyítási pontokat keres, pedig a "baloldaliság relatív dolog".
Tuzson Bence a tévében (archív)

Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, hogy kezdeményezze cége, az Altus Zrt. európai uniós szerződésének felbontását, és fizesse vissza a felvett pénzt.

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc, miközben a külhoni magyarok ellen uszító kampányt folytatott, a megélhetési bevándorlókat tárt karokkal várja.