fotó: Koszticsák Szilárd/MTITényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék első fokon Péntek Lászlót, Bándy Kata rendőrségi pszichológus gyilkosát pénteken.

Továbbra is egy hondurasi település, San Pedro Sula a világon a legveszélyesebb város, ahol naponta átlagosan három emberrel végeznek, a gazdaság gyakorlatilag nem működik, a szegénység, a brutalitás és a leszámolások pedig óriási méreteket öltenek.

előzetesbenElőzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön azt a 39 éves férfit, akit egy 23 éves lány megölésével gyanúsítanak, a bűncselekmény október 29-én történt Győrött.

Bangkok PostBevallotta, hogy megölte magyar üzlettársát N. Gábor, aki D. M. névre kiállított izraeli útlevéllel tartózkodott a távol-keleti országban, és akit a thaiföldi hatóságok fogtak el a napokban. A hírt pénteken közölte a Bangkok Post című thaiföldi napilap.

Egy férfi bilincsbenElőzetes letartóztatásba helyezte a regenyei gyilkosság feltételezett elkövetőit csütörtökön a Pécsi Városi Bíróság.

A Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorelhárítási Központ hétfőn elfogott egy magyar állampolgárt, akit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítanak az 1999. április 12-én Tahitótfalun elkövetett gyilkossággal összefüggésben.

Korának számos hírességéhez hasonlóan Marilyn Monroe életét sem csupán a rajongói, hanem a Szövetségi Nyomozóiroda is árgus szemekkel figyelte. Az egykori filmsztár és szexszimbólum halálának ötvenedik évfordulójához közeledve azonban az Associated Press hírügynökség hiába kereste a színésznő FBI-aktáit.