Varga Mihály szerint az IMF-fel folytatott keddi első tárgyalási forduló nyugodt, tárgyilagos megbeszélés volt. A Figyelő csütörtöki számában közölt interjúban a tárca nélküli miniszter elmondta, abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat menet közben nem kommentálják.

Megkezdődnek az egyeztetések az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége és a magyar kormány között. Az IMF részéről Thanos Arvanitis misszióvezető a delegáció vezetője, magyar részről Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló.

az IMF a Magyarország automatánálNapra pontosan nyolc hónappal azután, hogy a kormány bejelentette, új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal, Budapestre érkezik az Európai Unió és az IMF küldöttsége.

A magyar félnek és az IMF/EU-delegációnak várhatóan a magyar gazdaságpolitikáról, azaz a jövő évi makropályáról és ezen belül is a költségvetés bevételi és kiadási összegének megalapozottságáról, valamint a hiánycélról kell közös nevezőre jutnia, hogy megszülessen a hitelmegállapodás. Így véli Kovács Álmos, az egykori Pénzügyminisztérium szakállamtitkára.

Malac perselyA Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentése szerint az idén a GDP arányos államháztartási hiány 3,6 százalék lesz, amennyiben azonban a kormány a betervezett szabad tartalékokat zárolja (ez GDP arányosan 0,9 százalék), akkor a hiány 2,7 százalékra csökken.

Cséfalvay ZoltánA költségvetés azzal számol, hogy jövőre marad a bankadó fele. Erről beszélt Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című kedd reggeli műsorában.