A Magyar Röplabda Szövetségnek tavaly sikerült rendbe tennie gazdálkodását, új támogatói is vannak és a televízió képernyőjén is visszakapta a helyét.

Csupán minden második szülő beszél 18 éven aluli gyermekével alkalomszerűen a pénzügyekről, ugyanakkor minden harmadik családban bevett szokás a zsebpénz.

Sikkasztás és hűtlen kezelés miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi gazdálkodásával kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi, valamint XIII. kerületi rendőrkapitánysága.

virágA növényvilágban is megfigyelhető, hogy a palánták gyarapodására jótékony hatással vannak a közvetlen környezetből érkező biztató, barátságos szavak. Ez derült ki egy új kutatásból.

fotó: Gál Noémi

Az Európai Bizottság ösztönözni szeretné a biogazdálkodást Európában, ezért azt tanulmányozza, miként lehetne javítani a biogazdálkodásra vonatkozó uniós előírásokat, és hogyan lehetne még jobban fellendíteni a biotermékek iránti keresletet. A kérdésben az uniós polgárok, így a magyarok véleményét is várják.