illusztráció

Az egyeseknél Kun Andrea, a ketteseknél Farkas József, a négyeseknél Lázár Zoltán nyerte a fogathajtó országos bajnokság döntőjét, amely egyben az 58. Magyar Derby volt.

Elmarad a jövő hétvégére tervezett négyesfogathajtó-világbajnokság a hollandiai Valkenswaardban, ahol Dobrovitz József, Papp János és Vida József személyében három magyar is indult volna.
illusztráció

A múlt vasárnapig tartó kettesfogathajtó-világbajnokságon aranyérmes fiatal sportoló bevallása szerint nagyon megijedt, hogy eltékozolta tetemes előnyét, amikor a zárószámban negyedik verőhibáját is elkövette.

Hét nemzet 56 fogata indul a Mezőhegyesen április 28. és május 1. között sorra kerülő négycsillagos nemzetközi fogathajtóversenyen.

Lázár Zoltán a várakozásoknak megfelelően helyet kapott a szeptemberi, lipicai kettesfogathajtó-világbajnokságra készülő magyar keretben.

Hat kategóriában 63-an versenyeztek a Békés megyei Mezőhegyesen, a fogathajtók országos bajnokságának döntőjében, ahol egyesben Rondzik Gábor, kettesben Lázár Vilmos, négyesben pedig Dobrovitz József nyerte meg az egyéni versenyt.

Rendkívül erős mezőny méri össze tudását fogathajtásban a jövő hétvégén hatodik alkalommal sorra kerülő Lovas Világkupán, ugyanis öt világbajnok - akik összesen 21 vb-aranyérmet birtokolnak - csap össze a Papp László Sportarénában.