fotó: Soós Lajos/MTIÁder János köztársasági elnök azt kívánta az európai ügyészeknek, hogy legyenek olyan sikeresek a gazdasági válság kihívásaira adott válaszaikban, mint amilyen a magyar úszóválogatott volt a debreceni Európa-bajnokság csütörtöki napján.

ellenőrzésA Magyar Iparszövetség szerint a gazdasági növekedés minél előbbi beindításához elengedhetetlen a bizalmat erősítő IMF-megállapodás megkötése, illetve a valós foglalkoztatás bővítése.

Balczó ZoltánA Jobbik álláspontja szerint a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) folytatandó tárgyalásokon nem hitelmegállapodást kell kötni, mert az csak újabb megszorításokhoz vezet, hanem törekedni kell Magyarország adósságszolgálatának újratárgyalására. Erről beszélt az ellenzéki párt alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Martin SchulzFennáll annak a kockázata, hogy a gazdasági és szociális megszorító intézkedések szétszakítják Európát. Erre figyelmeztetett Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerda este Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőivel találkozva.

Sürgősségi határozatban fejezte ki aggodalmát a román kormány kisebbségpolitikája miatt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a múlt hét végén tartott moszkvai kongresszusán. Ezt adták hírül a hétfői romániai magyar lapok.

Az MSZP szerint véget kell vetni a "matolcsyzmusnak", mert olyan gazdasági spirálba viszi az országot, amelyből egy évtized alatt sem biztos, hogy ki lehet kerülni. Ezt mondta Tukacs István vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Selmeczi GabriellaA távközlési adót nem a telefonáló emberek fizetik majd, hanem a szolgáltatást nyújtó telekommunikációs cégek; "ez most az ő adójuk, ez most az ő terhük", Ezt állította a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután a parlament döntött a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről. A Fidesz nem tart EU-s eljárástól az új adónem miatt.

Fellegi TamásMagyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre. Erről beszélt Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) szervezésében létrejött 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".

Orbán Viktorfotó: Beliczay László/MTIJúlius közepéig mindenképpen üléseznie kell az Országgyűlésnek, mert előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket követel, amelyekhez a parlamentre is szükség lesz. Ezt nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban újságíróknak. A tanácskozáson a pártelnök-miniszterelnök a kormánypárti képviselőknek megtette javaslatát az új Fidesz-frakcióvezetőre, Rogán Antal személyében.