Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart Az önkormányzati választások értékelése címmel a párt budapesti központi irodája sajtótermében 2019. október 14-én, fotó: Kovács Tamás/MTI

Nagy János "Fidesz-kollaboráns polgármester" újra és újra szégyent hoz Szigetszentmiklósra, a Magyar Péter-féle szombati tüntetésen pedig hazudott is, ezért a Demokratikus Koalíció (DK) az azonnali lemondását követeli.
készítette: Lehet Más a Politika

Az LMP felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy hozza nyilvánosságra a 3-as metró orosz beszerzésével és tenderével kapcsolatos dokumentumokat - közölte Ungár Péter, az LMP társelnöke szombati budapesti, a Facebookon is elérhető sajtótájékoztatóján.
forrás: pixabay.com

A sírmegváltás áfamentességét, illetve a rászorulóknak állami segítséget sürget Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő, pártigazgató a Facebookon szombaton közzétett videóban.
Varga Judit, az Országgyûlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke, volt igazságügyi miniszter beszédet mond, miután átvette a Szellemi Honvédõ Díjat a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) ünnepségén a Novotel Budapest Congress Centerben 2024. január 19-én, fotó: Lakatos Péter/MTI

Három történetet idézett fel Varga Judit volt igazságügyi miniszter friss Facebook-posztjában arról, amikor volt férje, Magyar Péter megfenyegette a kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétellel. Varga Judit azt írta: ez a hangfelvétel a haza megmentésével kufárkodó, ezt hamisan a zászlajára tűző ember végtelen romlottságáról szól, "Magyar Pétert nem érdekli a haza, csak a saját sorsa".
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselõje, a párt árnyék-miniszterelnöke beszédet mond az árnyékkormánya tagjainak bemutatásán a budapesti Off Kultúrszövõgyár Rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztatón 2022. szeptember 19-én, fotó: Kovács Anikó/MTI

Magánindítványként tett büntető feljelentést Dobrev Klára DK-s politikus ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt Pölöskei Gáborné.