laskagomba, forrás: pixabay.com

Öt ország - köztük Magyarország - hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozások vesznek részt abban a kutatási projektben, amelynek célja fenntartható, biomasszaalapú élelmiszer-értékláncok kialakítása Afrikában.

Május utolsó vasárnapján minden évben a gyermeknapot ünnepeljük. A Demokratikus Koalíció szerint ilyenkor a gyermekekre irányul a figyelem, mindenütt programok várják a kicsiket és nagyokat, holnapra azonban a legóvatosabb becslések szerint is ötvenezer gyermek szembesül újra azzal, hogy nincs mit ennie.

Az LMP szerint a foglalkoztatáspolitikában teljes irányváltásra van szükség, a dolgozói szegénység felszámolására és valódi munkahelyeket teremtő programra, amelyre meglenne a forrás a költségvetésben.

Élelmiszerrel segíti a Kárpátalján élő nélkülözőket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely pénteken elindította az 1350-es adományvonalat.

Biztosított az alapellátás a hófúvások miatt elzárt Veszprém megyei településen, Tésen. Erről beszélt a mintegy kilencszáz lakosú falu polgármestere csütörtökön az MTI-nek.

Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó, a Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány kuratóriumi elnöke volt a vendége annak a keddi brüsszeli közmeghallgatásnak, amelyet Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szervezett az EP székházában.