Elindult az Athletica Galactica csillagászati válogatóverseny, amelyre november 3-ig várják a középiskolás diákok jelentkezését. A megmérettetés legjobbjai képviselik majd Magyarországot a 2026-os Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián Vietnám fővárosában, Hanoiban.
A Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint az Egyesült Nemzetek Szervezetének új intézete Kőszegen létesülhet, melynek előkészítésére a kultúráért és innovációért felelős minisztert, és a külgazdasági és külügyminisztert kérte fel a miniszterelnök.
A kormány célja, hogy mindenki, aki akar és tud, az dolgozhasson. Ezért idén már tizenharmadik alkalommal hirdette meg a fiatalok foglalkoztatását segítő Nyári Diákmunka Programot, aminek segítségével a 16-25 év közötti diákok szerezhetnek értékes munkatapasztalatot.
Meglódult a budapesti albérletpiac júniusban: az év első felében még visszafogott kereslet a nyár elejére látványosan élénkült, főként a külföldi diákok lakáskeresésének köszönhetően.
A kormány folyamatosan azért küzd, hogy aki akar és tud, az dolgozhasson. Magyarország a rendelkezésre álló forrásokat nem Ukrajnára, hanem a magyar családokra fordítja. Ezen belül kiemelt figyelmet kapnak a fiatalok, különösen a diákok, így idén már tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a nagy népszerűségnek örvendő Nyári diákmunka programot, amelyre 4,5 milliárd forintos hazai forrást biztosít
A fizikai és mentális egészség megőrzésének fontosságát emlegette a Nobel-díjas magyar tudós osztrák középiskolásoknak és magyarországi diákoknak kedden a bécsi Collegium Hungaricumban.
A megismételt román elnökválasztás vasárnapi döntő fordulóján való részvételre és jogaik melletti közös kiállásra kérik az erdélyi magyar fiatalokat szombaton kiadott közös felhívásukban a romániai magyar diákszervezetek.
Az idén hetedik alkalommal indította el a középiskolások pénzügyi ismereteinek és tudatosságának fejlesztését szolgáló, Pénzmesterek elnevezésű versenyét az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.