Az elmúlt időszakban beérkezett diákhitel-szerződések negyven százalékát már elektronikus aláírással kötötték meg.

Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról.

Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban diákhitelben szeretne részesülni.

Átadták a Diákhitel Központ által meghirdetett ösztöndíjprogram első nyerteseinek szerződéseit. Ezt közölte a központ kedden az MTI-vel. A 14 győztes pályázó kiemelkedő tanulmányi, szakmai előmeneteléért és közéleti szerepvállalásáért egy tanéven, azaz 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.

A most indult tanévben is töretlen a képzési díjra fordítható Diákhitel2 népszerűsége. Eddig 4173 kérelem érkezett erre a kölcsönformára, több mint egymilliárd forint értékben. Ezt közölte a Diákhitel Központ pénteken az MTI-vel.

Tovább bővítette innovatív oktatási segédletét a Diákhitel Központ. A történelem érettségi tételek mellett az idén irodalom tantárgyból kerültek fel új tartalmak a fiatalok által látogatott közösségi médiafelületre.