Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke egy korábbi fotón

Budapesten és a megyei jogú városokban már az első napon összejött a szükséges aláírások fele.

Pénteken este ismét őrizetbe vették a korábban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett - hat milliárd forintot meghaladó - költségvetési csalással gyanúsított, és a tavaly nyár óta tartó előzetes letartóztatásból mentelmi joga miatt csütörtökön szabadult Czeglédy Csabát.

Már kilenc iskolaszövet ügyében, mintegy 6,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása miatt folyik eljárás Czeglédy Csaba ellen.

fotó: Máthé Zoltán/MTIAz állam kifizeti a Czeglédy-ügyben károsult diákok követelését, majd azt érvényesíteni fogja Czeglédy Csabával és "bűnszervezetével" szemben.