illusztráció, fotó: pixabay.com

A Csongrád megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 2018-ban 8,5 százalékkal, több mint 200 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest.

Közösen indul az ellenzéki pártok többsége - az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és Jobbik -, valamint az Összefogás Szegedért Egyesület az őszi önkormányzati választásokon a Tisza-parti városban, a Demokratikus Koalíció nem vesz részt az összefogásban.

Felújították a Csongrád Megyei Kormányhivatal tizenhat épületét, az 1,2 milliárd forintos, részben uniós támogatásból megvalósult fejlesztést szerdán Hódmezővásárhelyen adták át.

A Csongrád megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 2016-ban több mint 300 milliárd forinttal, 15,8 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.