Ünnepélyes rendezvény keretében adták át a munkaterületet az Európai Uniós pályázaton elnyert Orosházi Kórház és Rendelőintézet felújításához.

Boldog ovisokÓvoda-korszerűsítésre és férőhelybővítésre csaknem 120 millió forint vissza nem térítendő EU-támogatást nyert Gyula az Új Széchenyi Terv dél-alföldi regionális operatív program keretéből.

boldogan rohanó kutyákNegyven-hatvan kutya befogadására alkalmas új telephelye épül a Szolnok Városi Állatotthonnak a település külső részén, a Besenyszögi út mellett.

Tarlós IstvánAlapvetően elhibázott beruházásnak tartom a 4-es metró építését. Így nyilatkozott a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjújában Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Kecskemét, Polgármesteri HivatalA kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított négy Kecskemétet érintő közlekedésfejlesztési projektet. Ezt mondta Zombor Gábor, a város polgármestere a Loppert Dániellel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Az idén mintegy 5 milliárd forintot költ az Electrolux-csoport beruházásra Magyarországon, ezen belül két új modell gyártását is megalapozza a jászberényi porszívógyárban.

baromfikFelavatta az 1,7 milliárd forint értékű beruházással megvalósított baromfikeltető üzemét a tenyésztéssel, keltetéssel, valamint takarmánygyártással foglalkozó Baromfi Coop Kft. hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán.