A kisadózó vállalkozások tételes adója értékhatárainak jelentős emelését sürgette keddi budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának elnöke.

Képviselői csoportot alakított az Országgyűlésben a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra elnökhelyettes.
Apáti István (archív)

A Jobbik szóvivője szerint a párton nem múlik Magyarország megvédése a kvótákkal szemben, ugyanakkor azt kérte a kormánypártoktól, hogy ne másra mutogassanak.

Apáti IstvánApáti István, az ellenzéki párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján az illegális bevándorlás arany fokozatú támogatójának nevezte a kormányt arra hivatkozva, hogy egy 2015-ös pályázaton 1,1 milliárd forinthoz jutottak az integrációval foglalkozó szervezetek.

Nincs semmilyen együttműködés a Fidesz és a Jobbik között. Ezt jelentette ki Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

A Jobbik szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök csak a hazudozáshoz, a hazaáruláshoz és a nácizáshoz ért.

Apáti IstvánA Jobbik szerint felháborító és vérlázító a halálos balesetet okozó szlovák állampolgár, Eva Rezesová elleni ítélet büntetésének mértéke.