kígyászdarufotó: Balázs Attila/MTI (archív)Történetének egyik legsikeresebb évét zárta idén a Nyíregyházi Állatpark, a sóstógyógyfürdői létesítményben kiemelkedő volt látogatószám és az állatszaporulat, valamint két látványos beruházást is sikerült elindítani.

Egy 520 millió évvel ezelőtt élt tengeri ragadozó maradványaira bukkantak Kínában. A lelet szenzációja, hogy az állat idegrendszere és agyának egy része is látható rajta.

A fenyegetett fajok számának növekedésére figyelmeztet a Természetvédelmi Világszövetség aktualizált vörös listája, amelyen több mint hetvenháromezerre nőtt a felsorolt fajok száma, és közülük több mint huszonkétezret fenyeget a kihalás veszélye.

Mérgező algavirágzás okozta a Chilében talált sivatagi "bálnatemető" állatainak pusztulását több mint ötmillió évvel ezelőtt. A rejtélyt chilei és amerikai tudósok fejtették meg.

A debreceni Nagyerdei Kultúrpark állatkertjében hagyomány, hogy a szeretet ünnepén a kert lakóit is megajándékozzák, ezért ebben az évben is megrendezik az állatok karácsonyát december 27-én.

Húsban gazdag étrendjét olykor gyümölcsökkel színesíti a mississippi aligátor (Alligator mississippiensis) és még vagy egy tucatnyi másik krokodilfaj - derült ki az amerikai Vadvédelmi Társaság (Wildlife Conservation Society, WCS) új tanulmányából.