Az olasz kormányfő kedden a római szenátusban azt mondta, büszke arra, hogy Olaszország példát mutat az illegális bevándorlással szembeni fellépésben, miután megnyíltak a Róma és Tirana közötti megállapodás alapján felállított befogadó táborok Albániában.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kínai tulajdonú Joyson Safety Systems Hungary Kft. beruházásbejelentõ sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. október 11-én, fotó: Kovács Attila/MTI
Helyreállt az áramszolgálatás Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és a horvátországi Dalmáciában közel egy órával azután, hogy pénteken a 40 fokot meghaladó hőségben röviddel 12 óra után összeomlott az áramszolgáltatási rendszer.
A magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát még mindig zavarja, hogy csapata ősszel, a világbajnoki selejtezősorozatban mindkétszer alulmaradt Albániával szemben, a Nemzetek Ligájára pedig óvatosan, de nem félelemmel tekint.
A magyar labdarúgó-válogatott az angolokkal szembeni 4-0-s vereség után vasárnap Albánia vendégeként Elbasanban javíthat a jövő évi katari világbajnokság selejtezősorozatában.
A külgazdasági és külügyminiszter a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott londoni vezetői találkozón lmondta, a természeti csapás után az albán kormány és a tiranai katolikus érsekség is segítséget kért a magyar kormánytól.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság huszonegy millió forint értékű segélyszállítmányt indított útnak pénteken a földrengés sújtotta Albániába.