katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbócra engedik a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 68. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon, 2024. november 4-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Katonai tiszteletadás mellett, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese és Mudra József ezredes, a budapesti helyőrség dandárparancsnokának jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján hétfőn az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart Az önkormányzati választások értékelése címmel a párt budapesti központi irodája sajtótermében 2019. október 14-én, fotó: Kovács Tamás/MTI

Felfordult világban élünk, egy olyan világban Magyarországon, ahol a nemzeti szabadság és a nemzeti függetlenség ünnepét "árulók próbálják meg a közösség nevében ünnepelni", ünnep helyett valójában ellopni, megbecsteleníteni a Demokratikus Koalíció elnöke szerint.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a párt megemlékezésén a budapesti Széna téren az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján 2024. október 23-án, fotó: Balogh Zoltán/MTI

A Tisza Párt elnöke zsinórmértéknek, nemzeti minimumnak nevezte 1956-ot pártjának a forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából Budapesten, a Széna téren rendezett megemlékezésén.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Jutasiné Klein Kitti polgármester koszorúz az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján tartott megemlékezésen Albertirsán 2024. október 23-án, fotó: Kovács Tamás/MTI

Ezt mondta a miniszterelnök-helyettes szerdán Albertirsán, az Irsai evangélikus templomban tartott istentisztelet után rendezett 1956-os megemlékezésen.
Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester (k) az önkormányzati választások eredményváró rendezvényén a budapesti 400 Bárban 2019. október 13-án, fotó: Balogh Zoltán/MTI (archív)

Így fogalmazott a főpolgármester szerdán az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából közzétett videóüzenetében.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (hátul, b-j) jelenlétében katonai tiszteletadással felvonják a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2024. október 23-án, fotó: Bruzák Noémi/MTI

Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján szerda délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján tartott megemlékezésen Budapesten, a Millenáris Parkban 2024. október 23-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ezt mondta a miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából, a Millenáris Parkban rendezett megemlékezésen szerdán.