fotó: pixabay.com

Távozik a DEAC vezetőedzője

Távozik a DEAC vezetőedzője

A jégkorong Erste Ligában szereplő DEAC nem hosszabbítja meg György József vezetőedző lejáró szerződését.

Erről a debreceni klub honlapja számolt be csütörtökön, kiemelve, hogy a csapat az elmúlt három év eredményes szereplése után idén várakozáson alul teljesített. A DEAC Szuperkupa-győzelemmel kezdte a szezont, de az Erste Ligában nem sikerült az első hatban végeznie, és a negyeddöntőbe jutásért kellett játszania. Végül a FEHA19 söpréssel búcsúztatta a gárdát, így idő előtt befejeződött számára a szezon.

“György József a jövőben újra a debreceni utánpótlás szakmai vonalát szeretné erősíteni”

– olvasható a klub oldalán -, Kecskeméti Áron pedig nem folytatja másodedzői tevékenységét, mert a DEAC Jégkorong Akadémia szakmai igazgatói posztját tölti be, “ami teljes embert kíván”, ugyanakkor a kapusok felkészítését továbbra is segíti.

A közlemény szerint a vezetőség arra törekszik, hogy olyan szakemberek üljenek a kispadra, akik alkalmazkodni tudnak a klub filozófiájához, az egyetemi szemlélethez, és irányításukkal a csapat eredményesebben tud szerepelni a következő időszakban.

Kapcsolódó cikkek