fotó: pixabay.com

Szeretne végre elődöntőbe jutni a Hydro Fehérvár

Szeretne végre elődöntőbe jutni a Hydro Fehérvár

Bejutna az elődöntőbe a Hydro Fehérvár az osztrák jégkorongligában (ICEHL), amire most a korábbiakhoz képest nagyobb az esélye.

Szélig Viktor, a klub általános igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón elmondta: az alapszakasz a hétvégén zárul, a csapatnak még két mérkőzése van hátra, de az biztos, hogy az első három között zár majd, és ez jó alap a rájátszásra. Ráadásul így remény van arra is, hogy a következő idényben akár a Bajnokok Ligájában is szerepelhet.

“Nehéz volt a szezon, sok nehézséggel, de tény, hogy most jól néz ki a tabella. Vannak még kihívások, az alapszakasz végéig van még két mérkőzésünk, aztán jöhet a negyeddöntő, amit a csapatnak még nem sikerült megugrani”

– tette hozzá Szélig.

A Volánnak a mostani a 15. idénye az osztrák bázisú ligában, most került be hetedik alkalommal a playoffba, de a negyeddöntőn túl még nem jutott.

A sajtótájékoztatón Szabó Dávid, a Hydro Extrusion Kft. pénzügyi vezetője és Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke bejelentette, hogy a cég további három évig névadó szponzora marad a csapatnak.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta: külön köszönet a Hydrónak, hogy a járványhelyzetben is kiállt a klub mellett, ez az együttműködés szép üzenet a jövőre nézve.

“Nagy összefogás eredménye, hogy a klub fejlődik”

– mondta a polgármester, kiemelve, hogy az új városi multifunkcionális csarnok – amelyet a tervek szerint 2023 év évégén adnak át – építkezése időarányosan jól áll.

Gál Péter Pál kitért rá, hogy azok a szurkolók, akik a pandémiás időszak ellenére – amikor a zártkapus rendezés során nem lehettek jelen a csarnokban – nem kérték vissza tavalyi bérleteik árát, most a rájátszás-mérkőzésekre bemehetnek. A negyeddöntőre az állóhelyre szóló belépő 3500, a diák és nyugdíjas jegy 2000, míg az ülőjegy 5000 forintba kerül.

Kapcsolódó cikkek