Remek rajttal kezdtünk

Remek rajttal kezdtünk

A női kajak kenu csapat

Így már szinte biztos, hogy Magyarország e szám révén négy kvótát szerez a jövő évi, londoni játékokra. A vb-címvédő hazai egység (tavaly, Poznanban Douchev-Janics Natasa és Csipes Tamara ült Szabó, illetve Kozák helyén a hajóban) a csütörtök reggeli előfutamban nagy csatát vívott az Európa-bajnok fehéroroszokkal, de végül kiharcolta az első helyet, amely egyenes ági fináléba kerülést jelentett.

Mivel ebben a számban az első tíz egység indulási jogot szerez az olimpiára, a magyarok már csak abban a szerencsétlen esetben maradhatnak le a kvótákról, ha a fináléban esetleg beborulnak a vízbe, vagy valamilyen okból kizárják őket. Hazai részről egyébként a közel kétesztendős kihagyás után visszatért, kétszeres olimpiai bronzérmes és négyszeres világbajnok Kozmann György, valamint Korisánszky Péter kenupárosa mutatkozott be először a Maty-éren, a paksi-csepeli duó az 500 m előfutamában harmadik lett, és így a női négyeshez hasonlóan egyenes ágon kvalifikálta magát a legjobb kilenc pénteki vetélkedésébe.

Benedek Dalma

Benedek Dalma

“Döntőben vagyunk, de olyanok voltunk, mint az első bálozók” – mondta Kozmann. “Korisnak mondtam, hogy három hibalehetőségünk van: kapkodni fogunk, billegni fogunk és nem melegítünk be rendesen. Kettő bejött. Nekem még hiányzott egy kis bemelegítés és egy kicsit kapkodtunk is, de lényeg a finálé.”

Kozmann 2007-ben, Duisburgban aranyérmet szerzett ebben a számban a 2008-ban elhunyt, legendás Kolonics György társaként.
Később:
1000 m-es előfutamok (férfi K-1, K-2, C-1, C-4 és női K-1, K-2) 9:30 ó
500 m-es középfutamok (férfi C-2 és női K-4) 14:20 ó
1000 m-es középfutamok (férfi K-1, K-2, C-1, C-4 és női K-1, K-2) 14:40 ó, paraversenyek, döntők 16:30 ó

Kapcsolódó cikkek