evezős (illusztráció), fotó: pixabay.com

Magyar siker evezésben

Magyar siker evezésben

A könnyűsúlyú egypárban Európa-bajnoki címvédő Galambos Péter aranyérmes lett szombaton az evezősök zágrábi világkupaversenyén.

A viadal eredményközlője szerint az olimpiai programban nem szereplő versenyszámban heten neveztek, és Galambos – a pénteki előfutamában aratott fölényes győzelmet követően – a szombati A döntőben magabiztosan utasította maga mögé riválisait. Köztük a szám másik magyar indulóját, Szigeti Rolandot, aki a hatodik helyen ért célba.

Az olimpiai versenyprogramban szereplő női kétpárban mindössze három hajó indult, a Horváth Kitti, Krémer Eszter magyar egység a szombati döntőben ellenfeleitől messze lemaradva a harmadik lett.

A vk további négy magyar hajója szintén olimpiai versenyszámokban indult, közülük a normálsúlyú egypárban tokiói kvótát szerző Pétervári-Molnár Bendegúz a 19 indulóból a 12., míg Ács Kristóf a 14. lett. Ugyancsak a férfiaknál kettesben (8 i.) a Juhász Tamás, Koncsik Dominik egység 7. lett, kétpárban pedig (14 i.) Bácskai Máté és Szabó Márton végzett a 10. helyen.

A horvát fővárosban 27 nemzet 235 evezőse, összesen 121 hajóegységben állt rajthoz.

A pénteken kezdődő és háromnaposra tervezett viadalt a kedveztőlen időjárási körülmények miatt egy nappal lerövidítették, és a vasárnapi futamokat is szombaton rendezték.

Kapcsolódó cikkek