Bácskai Sára Luca a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság nõi 500 méteres versenyének vigaszági negyeddöntõjében a lengyelországi Gdanskban, a Hala Olivia sportcsarnokban a 2023. január 14-én, fotó: Illyés Tibor/MTI

Bácskai Sára Lucának is sikerült

Bácskai Sára Lucának is sikerült

A három magyar versenyző közül egyedüliként Bácskai Sára Luca vette sikerrel az 500 méteres reményfutamokat a gdanski rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombat délelőtti programjában, így ő délután a negyeddöntőben folytathatja a szereplését.
A pénteki selejtező kiesői két-két helyért harcoltak 500 és 1500 méteren, de utóbbi számban nem volt magyar érdekelt, mivel mind az öt versenyző elődöntőbe jutott.

A legrövidebb távon viszont elsőként a vegyes váltóval olimpiai bronzérmes Kónya Zsófiát szólították jégre, aki rajt-cél győzelemmel nyerte meg az első futamát. Ezt követően Bácskainak nehezebb dolga volt, mert csak a 3-as pozícióból rajtolt, ennek ellenére szlovák és francia riválisát is maga mögé utasította. Az első fordulón Tiborcz Dániel is rajt-cél győzelemmel jutott túl.
A második futamot – legjobb idejüknek köszönhetően – mindhárom magyar a legkedvezőbb, 1-es rajtpozícióból várta, ami igencsak bíztató volt. Ehhez képest Kónyát a cseh Petra Vankova, míg Tiborczot a belga Ward Petre előzte meg az utolsó körben.

“El vagyok veszve ezen a hétvégén. Néztem a kivetítőt és úgy láttam, nem kell védenem a belső ívet, aztán egyszer csak ott termett a riválisom. Nevezve vagyok a férfi és a vegyes váltóra is, de hogy bekerüljek, ahhoz jól kellene korcsolyázni”

– mondta Tiborcz, aki az Eb előtt betegeskedett.

“Nem vagyok boldog, de egész évben jobban ment az 1000 méter, mint az 500. Szerintem kizárást ért volna a cseh lány előzése, mert nem hiszem, hogy előrébb lett volna nálam, amikor a kanyarban összeértünk”

– értékelt Kónya, aki szintén nincs százszázalékos állapotban a betegségét követően.

Noha a rajtnál Bácskai nem tudta megtartani az éllovas pozíciót, végül az előzésekkel, kizárással, továbbjuttatással tarkított futamát nagy küzdelemben mégis megnyerte, így a magyarok közül egyedüliként tudott csatlakozni Jászapáti Petrához és Nógrádi Bencéhez. A 14 órakor kezdődő délutáni programban 500 és 1500 méteren már az érmekért küzdenek a versenyzők, a férfi és női stafétáknál pedig az elődöntőkre kerül sor. Vasárnap az 1000 méter küzdelmeivel és a váltók döntőivel zárul a kontinensviadal.

Kapcsolódó cikkek