13,4 milliárdot kap a kajak-kenu

13,4 milliárdot kap a kajak-kenu

A magyar kajak-kenu sport 2020-ig összesen 13,4 milliárd forint állami támogatást kap sportágfejlesztésre.

Ezt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár jelentette be azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelynek keretében Baráth Etelével, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökével aláírta az erről szóló megállapodást. Az államtitkár hozzátette: ebből az összegből idén 1,322 milliárdot kap a sportág, melyet 2014. június 31-ig lehet felhasználni. Ezen belül 210 millió jut szakmai feladatokra, 986 millió létesítményfejlesztésre, 126 millió pedig a kiemelt edzői programra. Simicskó István azt is elmondta, hogy kiemelt állami fizetésben részesülő 154 edzőből 24-en, míg a sportcsillagok ösztöndíját kapó 111 fiatalból 31-en kerülnek ki a kajak-kenu sportágból.

Kapcsolódó cikkek