forrás: pixabay.com

Legalább Jakabos Zsuzsannának sikerült

Legalább Jakabos Zsuzsannának sikerült

Jakabos Zsuzsanna a hatodik helyen döntőbe jutott, Hosszú Katinka viszont a 13. helyen végzett 200 méter pillangón a római úszó Európa-bajnokság keddi napján.

A háromszoros olimpiai bajnok – azt követően, hogy 200 méter vegyesen nyolcadik lett a program elején – 2:14.54 perces idővel búcsúzott, honfitársa viszont 2:10.77-tel bekerült a szerdai zárónapon sorra kerülő fináléba.

“Elégedett vagyok az idővel, bár azért tudtam idén már ennél jobbat is. Remélem, van még bennem”

– mondta az MTI érdeklődésére Jakabos.

Hosszú azzal kezdte a vegyes zónában várakozó magyar újságíróknak, hogy ahogyan előre jelezte, mindhárom számot bevállalta kedden, de ez most nem jött be:

“Egyszerűen elfogytam, már délután éreztem, hogy szűkös az idő a regenerálódásra, de nem tudom mennyivel lett volna ez jobb, ha nem úszom délelőtt. Az egész felkészülés kicsit elcsúszott, ennyi.”

A 33 éves klasszis csalódottan fogalmazva elmondta, “nem jó érzés így versenyezni”, mert nincs hozzászokva, hogy nyolcadikként száll ki a vízből. Hozzátette, egy-két hét pihenő következik, mert jön az esküvője, azt követően viszont mindenképpen döntenie kell, mivel ha a folytatás mellett dönt, akkor bele kell állnia a kőkemény felkészülésbe.

Kapcsolódó cikkek