Jakabos: a két vegyesszámra kell koncentrálnom

Jakabos: a két vegyesszámra kell koncentrálnom

Jakabos Zsuzsanna a 200 és a 400 méteres vegyesúszásra koncentrál majd a júliusi budapesti vizes világbajnokságon.

“A két vegyesszámra kell koncentrálnom, elsősorban ezekkel számolok” – mondta a 28 éves versenyző az MTI-nek. Hozzátette, ezek mellé jöhetnek a váltók, amelyek tagjaként nagyon szívesen úszik, de a kvartettek összetétele csak később derül ki.

“Kétszáz méter pillangón hiába van szintem, harmadik magyarként nem kvalifikáltam a világbajnokságra. Így azzal nem szeretnék számolni. A száz gyors viszont egy friss szám, amit még nem úsztam agyon az utóbbi 12 év világversenyein, ez új motivációt ad.” – fogalmazott Jakabos, aki egyéniben többszörös Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes.

Arra a kérdésre, hogy milyen teljesítménnyel lenne elégedett a vb-n, elmondta, mindig az egyéni csúcs a célja.“Szeretném megjavítani ezeket az időket, vagy legalább nagyon közel teljesíteni hozzájuk. Hazai közönség előtt döntőt úszni hatalmas élmény, úgyhogy ez is egy kitűzött cél” – fejtette ki.

Kitért rá, a felkészülése jól halad, két külföldi edzőtáborozáson van túl, Spanyolországban és Thaiföldön készült az év első felében.“Júniusban Rómában lesz még egy felkészülési viadal, ez az egyik kedvenc versenyem. Illetve azt megelőzően a hétvégi Budapest Open, ahol ki tudom próbálni a Duna Arénát.” – tette hozzá.

Megemlítette, járt már ugyan az új uszodában, de csak rövid időt töltött ott, és úszni még nem volt lehetősége.“Így most fogom tudni körbejárni a medencét, és megízlelni a vizet. Elsőre nagyon tetszett, de más üresen és más versenyhangulatban” – hangsúlyozta. Hozzátette, a két versenyen nincsenek nagy elvárásai, csupán annyi, hogy segítsék a felkészülést, amely, mint mondta, “már célegyenesben van”.

Jakabos a július 23. és 29. között sorra kerülő nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) sportági nagyköveteként elsők között foghatta kezébe a viadal lángját Rómában. Mint leszögezte, különleges élmény volt számára, a ceremónia előtt nem gondolta, hogy ennyire meg fog hatódni:“Korábban nem tudtam magam beleképzelni, hiszen nem voltam még ilyen helyzetben, de fantasztikus volt.”

Megjegyezte, az EYOF ütközni fog a vb-vel, amit július 14. és 30. között rendeznek, így elsősorban a saját szereplésére kell majd koncentrálnia.“Nem tudom, haza tudok-e majd ugrani Győrbe vagy sem, de majd egyeztetjük, mennyire vág egybe a két esemény.” – mondta.

Az EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye. A győri eseményen tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek, és ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak. Magyarországot 152 sportoló képviseli, ami rekordnak számít.