A női válogatott Triesztben küzd Londonért

A női válogatott Triesztben küzd Londonért

Szombaton busszal kel útra a magyar női vízilabda-válogatott az olaszországi Triesztbe, ahol kedden kezdi meg szereplését a londoni olimpiai részvételért.

Az öt együttest felvonultató B csoport tagjai már vasárnaptól harcolnak a nyári ötkarikás játékokon való szereplés jogáért, amely a kvalifikációs torna első négy helyezettjét illeti meg. A viadal körmeccsei érdemben még semmiről sem döntenek, pontosabban csupán a csoportokon belüli sorrendet határozza meg az alapszakasz, a valódi kérdésre azonban csak pénteken érkezik válasz, amikor is négy párban a csoportelsők a másik csoport negyedikjével, a másodikak pedig a harmadik pozícióban végzettekkel csapnak össze az elődöntőbe jutásért – vagyis már a londoni kvótáért. Ennél fogva a keresztbejátszásra kijelölt nap lesz a legjelentősebb a trieszti “kilencek” számára, akik között az A csoportban szereplő magyar válogatott is jó eséllyel harcol az ötkarikás indulásért.

Merész András szövetségi kapitány jelöltjei a januári, hollandiai Európa-bajnokságon bravúros bronzéremmel jelezték, hogy készek és képesek magasabb rendű feladat elvégzésére is, az újabb bizonyításra pedig az itáliai torna kínál alkalmat, ahol sorrendben az orosz, a házigazda olasz, majd a spanyol nemzeti együttes lesz az ellenfél. Csupa erős rivális, amelyek bármelyikét legyűrhetik Drávucz Ritáék, ennek azonban a fordítottja is igaz, mivel a hasonló tudásszint miatt a pillanatnyi forma, a jobb összpontosítás vagy éppen a szerencse dönthet az egyik vagy a másik csapat javára.

A Merész-társaság kedden azzal a – legutóbb világbajnoki harmadik – orosz csapattal kezd, amelytől az év eleji kontinensviadal csoportkörében vereséget szenvedett, a bronzmeccsen azonban hősies küzdelemben legyőzött. Az idei Európa-bajnok olaszokkal rendre éles csatát vív a gárda, velük szemben annyiból még nehezebbnek ígérkezik kicsikarni a diadalt, hogy ezúttal hazai medencében pólózhatnak. Csütörtökön a spanyolokkal zajló ütközet után derül fény a kvartetten belüli végső sorrendre, s arra is, hogy másnap a világbajnok, Eindhovenben Eb-2. görögöket, az olimpiai bajnoki címvédő hollandokat, a szintén roppant erős kanadaiakat, továbbá a mezőnyből egyformán “kilógó” kazahokat és brazilokat felvonultató kvintettből kivel csaphat össze a magyar válogatott a londoni repülőjegyet érő elődöntős tagságért.

“Még talán jó is, hogy borzasztó nagy tétje nincs a csoportkörnek, mivel egy-két meccs amúgy is kell a belerázódáshoz, a torna ritmusának felvételéhez – mondta az elutazás előtt Merész András az MTI-nek. – A pénteki mérkőzésen, ahol a négybe jutás, az olimpia a tét, ott kell a legélesebbnek lennünk…” 

A trieszti magyar szereplők:

Bolonyai Flóra, Gangl Edina – kapusok, Antal Dóra, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Czigány Dóra, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó – mezőnyjátékosok

Kapcsolódó cikkek