Válasszon sportot magának

Válasszon sportot magának

Több mint száz sportágat lehet ingyenesen kipróbálni a jubileumi, 25. Nagy Sportágválasztón, amelyet szeptember 13-án és 14-én tartanak meg a Maglódi úti Merkapt Sportközpontban.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a rendezvény májusban újra kibővült a Nagy Hangszerválasztóval, és szeretnék ezt a hagyományt tovább folytatni.

“Több mint száz sportággal és közel húszféle hangszerrel lehet a két nap alatt közelebbről megismerkedni, és mindezt ingyenesen” – hangsúlyozta Kiss Gergely, akinek tájékoztatása szerint klubja, a Bp. Honvéd ismert, világ- és Európa-bajnok sportolói is szép számmal vesznek majd részt az eseményen, akiktől szintén lehet kérdezni, illetve aláírást kérni.

Többek között kilátogat a Nagy Sportágválasztóra a Bp. Honvéd nyolcszoros világbajnok magyar kajakosa, Medveczky Erika is, aki elmesélte, hogy először a kacsák és a nádas közelsége fogta meg a sportágban, s csak utána szerette meg magát a versenyzést.

Ott lesz a Merkapt Sportközpontban Harsányi Gergely is.

A 179-szeres válogatott kézilabdázó elmondta, egy olyan céget vezet, amely gyerekek számára segít meghozni azt a döntést, hogy milyen sportágakat érdemes választaniuk.

“Speciális személyiség- és viselkedéselemzést, képességvizsgálatot, valamint komplex egészségügyi felmérést végzünk, amelyek eredményei alapján egész életre szóló iránymutatást tudunk adni”

– hangoztatta az olimpiai negyedik helyezett kézilabdázó.

A kilencszeres kenuvilágbajnok Wichmann Tamás felidézte, hogy ő először a zenével került közelebbi kapcsolatba, s csak utána a sporttal, majd gitáron elő is adta a kenusok egyik kedvenc dalát.

Kiss Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvények keretében ismét tartanak majd véradást, valamint egy kabala rajzpályázatot is meghirdettek, amelyre eddig több mint száz pályamű érkezett már be, de jövő péntekig még lehet újabbakat beküldeni. A legjobbak értékes díjakat kapnak.

A Nagy Hangszerválasztóra kitelepül többek között a Meta Művészeti Központ. Lukács Andrea igazgató-helyettes ismertette, hogy a pavilonjuknál a zongorával, a fúvós hangszerek közül a fuvolával, a klarinéttal és a furulyával, a húrosok közül pedig a hegedűvel és a csellóval ismerkedhetnek meg a kilátogatók. Kiemelte: a zeneterápia sokat segít a gyerekeknek a társadalmi beilleszkedésben, illetve az önkifejezésben.

Batta András, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a Merkapt Sportközpontban koncertet adnak majd a Kis Virtuózok televíziós tehetségkutató legtehetségesebb fiatal zenészei, de képviselteti magát az eseményen a VII. kerületi Molnár Antal Zeneiskola is. A szervezők a hagyományoknak megfelelően pénteken az iskolákat, míg szombaton a családokat várják 9 és 17 óra között a kőbányai Merkapt Sportközpontba.