Újabb sikerre számít Orbán Csaba

Újabb sikerre számít Orbán Csaba

Extrém próbára vállalkozik Orbán Csaba, a londoni paralimpián 12. helyen végzett maratoni futó szombaton rajthoz áll az UltraBalaton elnevezésű 212 km-es versenyen.

Amint a Magyar Paralimpiai Bizottság közleményében jelezte, az eseményt hetedik alkalommal rendezik meg, az egyéni ultramaratonistáknak 32 óra alatt kell teljesíteniük a távot, amelyen belül három rész szintidőt is meg kell futni. Orbán Csaba tavaly 10 fős váltóban már részt vett a versenyen, de egyedül első alkalommal vállalkozik ekkora táv teljesítésére.

A paralimpikon többször indult ultramaratoni, 100 km-es vagy hatórás versenyeken, ekkora feladatra azonban még nem vállalkozott, és az egész világon nagyon kevés látássérült sportoló indul el ilyen versenyen. A Kabóca becenévre hallgató sportembert egy kerékpáros kíséri majd az UltraBalatonon.

Kapcsolódó cikkek