forrás: pixabay.com

Újabb kvótát szereztünk a Világjátékokra, ezúttal kick-boxban

Újabb kvótát szereztünk a Világjátékokra, ezúttal kick-boxban

Az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik július 7-e és 17-e között a Világjátékokra, az olimpia műsorán nem szereplő sportágak seregszemléjét, amelyre egy népes magyar csapat is kiutazik.

A Magyar Kick-box Szakszövetség közlése szerint a sportági világszervezet (WAKO) arról tájékoztatta őket, hogy a K1 szabályrendszer női 52 kilogrammos súlycsoportjában a mexikói rivális visszalépésével – a tavaly őszi világbajnokságon elért eredményének köszönhetően – Pálfi Viktória is részt vehet az eseményen. A Halker-Király Team tehetsége az elmúlt esztendőben még a juniorok (16-18 évesek) között nyert Európa-bajnoki címet a ringben a kiütésre menő K1 szabályrendszerben. A felnőtt vb-re tavaly még nem sikerült kvalifikációt szereznie, Birminghamben viszont már a felnőtt világelitben bizonyíthat. A sportágat így két magyar képviselheti majd, Pálfi mellett Boros Petra is indulhat a játékokon.

Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke kiemelte: igazán nagy sikernek számítana, ha mindkét sportoló bejutna a legjobb négy közé, ami már biztos érmes helyezéseket jelent.

“Nem akarok az elvárásokkal terhet rakni rájuk, főleg nem egy ilyen fiatal versenyzőre, de azt gondolom, hogy a képességeik alapján erre teljesen reális az esély”

– mondta.

A kickbox először öt esztendeje, a lengyelországi Wroclawban szerepelt a Világjátékokon, ám akkor csupán bemutató sportágként, magyar versenyző pedig nem volt az indulók között. Birminghamben már a hivatalos sportágak egyike az amerikai eredetű modern küzdősport. A Világjátékokat az olimpiához hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig az ötkarikás játékokat követő esztendőben, és mivel a tokiói olimpiát el kellett halasztani a pandémia miatt, ez a multisport-esemény is csúszott egy évet.

A birminghami lesz a 11. Világjátékok, a sorozat 1981-ben, az ugyancsak egyesült államokbeli Santa Clarában indult.

Magyar versenyző a kezdetektől volt a mezőnyben, de a 2000-es sporttörvény után a 2005-es duisburgi eseményen indult először egységes magyar csapat. Legutóbb, 2017-ben Wroclawban 14 érmet – hat aranyat, valamint négy-négy ezüstöt és bronzot – szerzett Magyarország.

Kapcsolódó cikkek