Új néven rúgják a gólt

Új néven rúgják a gólt

Focista rúg a labdába

A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtök esti tájékoztatása szerint a szponzori szerződés alapján a pénzintézet  száznyolcvanmillió forinttal támogatja az első osztályú klubokat. Az MLSZ elnöksége, Csányi Sándor elnök vezetésével csütörtöki ülésén elfogadta Egervári Sándor szövetségi kapitány éves beszámolóját. A szakember a kinevezése óta lejátszott tizenegy mérkőzésről részletes elemzést készített, és a grémium előtt elmondta, hogy a csapatépítés tervezett üteme a kezdő 11-ben történt kényszerű változtatások miatt a tavaszra lelassult.

Csányi Sándor

Csányi Sándor

A módosításoknak két oka volt, egyrészt kulcsjátékosok sérülése, másrészt néhány futballista klubszinten való alulfoglalkoztatottsága – emelte ki Egervári, hozzátéve, hogy több poszton fiatal játékosok kerültek a válogatottba, így a korábban megfogalmazott cél, a keret fiatalítása, és az új futballisták beépítése tervszerűen zajlott. A kapitány hangsúlyozta, hogy a magyaros játékfelfogásnak megfelelő labdarúgókat válogatott be a keretbe, illetve a tavasz folyamán több futballista a sérültek pótlása miatt kapott meghívót.

A szakember szerint a válogatott védekezésben nem tudott jelentősen előrelépni, ez különösen a hollandok elleni hazai találkozón vált szembetűnővé. A támadó szekciót sérülések sújtották, a szakmai stáb mégis itt találta meg azokat a labdarúgókat, akik képesek a megfogalmazott játékfilozófia megvalósítására – értékelt. Az eredményességet illetően Egervári elmondta, a tavaszra kitűzött minimális tervet, a San Marino elleni három pont megszerzését tudta megvalósítani a csapat, de a hollandok elleni két vereség ellenére továbbra is mutatkozik esély a második hely megszerzésére az Európa-bajnoki selejtezőcsoportban.

NB I csapat logója

Az elnökség elfogadta a szövetségi kapitány beszámolóját.Az MLSZ közlése szerint az európai szövetség, az UEFA határozata alapján a nemzeti szövetségek Játékvezető Bizottságának vezetőjét az elnökség tagjai közül kell kiválasztani, ehhez alkalmazkodva Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke és nemzetközi igazgatója lett a bizottság elnöke, míg az alelnöki posztra Vágner László és Puhl Sándor került.

Kapcsolódó cikkek